Kezdőlap Újdonságok Kereső Egyesület Levelezés Aktualitások Kutatás Adattárak Történetek Fotógaléria Partnereink RSS
Jó tudni Anyakönyv Családfa Családkönyv Emlékmű Erdélyi névtár Gudenus Gyászjelentés
Helyreigazítás Helységnévtár Molnár Névváltoztatás Tablókép Sírkő
 
Magyar Főnemességi Adattár (MFAT)

Az adatbázis Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája című, 1990-1999 között megjelent ötkötetes munkáján alapszik. A könyv megjelenése után 2005-ben az Arcanum Adatbázis Kft a Heraldika Kiadóval közösen egy CD-t is kiadott, a szerzőtől kapott további kiegészítésekkel együtt. Ezek nagy része eddig még nem került be ebbe az adatbázisba.
A bővítés során igyekszünk ezeket az adatokat is rögzíteni az újonnan tudomásunkra jutott változásokkal együtt.
Az adatbázis adatai nagyrészt nyomtatott forrásokból, illetve közvetlenül a családtagoktól származnak.
Minden kiegészítést és helyesbítést elfogadunk, az alábbi letölthető formában, amelyet a projectvezető e-mail címére kell küldeni, a közlés egyúttal hozzájárulás az adatok nyilvánossá tételéhez.

 
Magyar Családtörténeti Adattár (MCSAT)

Az adatbázis Gudenus János József azonos című, kéziratban lévő, nyomtatásban még meg nem jelent családtörténeti gyűjtésén alapszik.
Sajátossága, hogy nem kizárólagosan nemesi családokat tartalmaz és igyekszik követni a leányági utódokat is.
Mivel a Magyar Főnemességi Adattár nem tartalmazza a leányági leszármazottakat, így előfordulhatnak párhuzamos közlések, ha ez utóbbiak leszármazására is törekszünk. Mivel a két adatbázis egymással nincs szinkronban, így az is előfordulhat, hogy az egyes személyekre vonatkozó ismeretek az egyikben bővebbek, mint a másikban. Így célszerű mindkét helyen megnézni azokat.
Minden kiegészítést és helyesbítést elfogadunk, az alábbi letölthető formában, amelyet a projectvezető e-mail címére kell küldeni, a közlés egyúttal hozzájárulás az adatok nyilvánossá tételéhez.

 
Mind a két adattárra vonatkozó bővítés, kiegészítés, ill. helyesbítés küldéséhez szükséges sablonok itt tölthetők le.
 
Megjegyzés: Az adattár adatai nyilvános forrásból származnak!

2015-09-11

 

© MACSE   Magyar Családtörténet-kutató Egyesület  H-1114 Budapest, Szabolcska Mihály utca 7.    @ 
Oldaltérkép  -  Adatvédelmi szabályzat  -  Szerzői jogok   -  Impresszum   -  Webmester