|
"A rendszerváltás előtt szinte minden fórumon – az iskolai történelemoktatásban, az ideológiai továbbképzéseken, a sajtóban és a médiában – nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a Rákosi-rendszer erőszakos módszereivel ellentétben a Kádár-korszakban türelmes meggyőzéssel, kizárólag önkéntesség útján sikerült kollektivizálni a mezőgazdaságot. Valójában az erőszak ekkor, a tsz-szervezés befejező szakaszában, az 1950-es évek végén is érvényesült, bár nyers, fizikai terrorra kétségtelenül jóval ritkábban került sor, mint a Rákosi-korszakban.
Inkább pszichikai nyomással, mint veréssel, de többnyire mégiscsak kényszerrel vitték be a parasztságot a termelőszövetkezetekbe, akik tapasztalhatták, hogy a módszerek változásával finomult ugyan a kín, de teljesen mégsem szűnt meg. Szolnok megyében a mezőgazdasági földterület közel fele még az 1956-os forradalom után is magántulajdonban volt. Az 1958 decemberétől 1959. március végéig, alig 3-4 hónap alatt azonban szinte az összes egyéni gazdát beléptették a termelőszövetkezetekbe. Hosszas meggyőzésről és önkéntességről szó sem lehetett ebben a rövid időszakban. Elsősorban éjjel-nappali zaklatásokkal, a népnevelőknek nevezett agitátorok 3-4 óránkénti látogatásával, ígérgetésekkel és fenyegetésekkel, a gyárakban dolgozó családtagok és a gazdák főiskolákon, egyetemeken továbbtanuló gyermekeinek zsarolásával érték el a rendkívüli „sikert”. Ennek alapján büszkén jelenthették be a megyei pártbizottságon, hogy Magyarországon másodikként Szolnok megyében hajtották végre a mezőgazdaság teljes kollektivizálását.
A parasztság többsége beletörődött a sorsába, ám a durva erőszak ellen néhányan tiltakozni mertek. A „Dolgozók bejelentései” című pártbizottsági dossziéban összegyűjtött panaszos levelek (MNL JNSZML XXXV. MSZMP Megyei Biz. ir. 1. f.; 2. fcs. 1959. 41. ő. e.) számos durva és erőszakos esetről tanúskodnak.
Szolnok megyében fizikai erőszakra inkább csak a tsz-szervezésnek leginkább ellenálló, kisgazdapárti hagyományokat ápoló és erős tulajdonosi szemlélettel rendelkező felső-jászsági gazdákkal szemben került sor. Az agitátorok jelentései szerint a jásztelki tanyavilágban volt, ahol még 1959-ben is kint függött a szoba falán Horthy Miklós kormányzó képe. A legkirívóbb panaszos ügyeket, a megyei pártbizottság kivizsgálta. Ám a sértettek hiába írtak levelet a Népszabadságnak és a Magyar Rádió Szerkesztőségének, állításaikat Árvai István, jászberényi járási párttitkár és Czinege Lajos, az MSZMP Szolnok Megyei Bizottságának első titkára alaptalannak és rágalmazásnak minősítette. Elvtársaikat minden fórumon megvédelmezték. A bántalmazások és a túlkapások tetteseit a felelősségre vonástól mentesítették. A forrásokból sajnos nem derül ki, hogy mi lett a sorsa a levélíróknak, azoknak, akiknek az önérzete legyőzte félelmüket és a nevüket is vállalva, az erőszak ellen tiltakozni mertek.
Az alábbiakban panaszos leveleket és pártbizottsági dokumentumokat adunk közre, amelyek egyértelműen cáfolják a Kádár-korszakbeli türelmes és fokozatos tsz-szervezésről terjesztett hazugságokat. A fiatal Nemoda Lászlót februárban hideg vízbe akarták állítani, majd egy órán át rugdosták és verték a „népnevelők.” Az idős Kaszap Sándort azzal „biztatták,” hogy a földje a tsz-be, ő pedig a szegényházba kerül. A törökszentmiklósi Koller József feleségét és halott édesanyját elképesztően durva szavakkal gyalázták. Balpataki Menyhért nevét pedig aláhamisították a belépési nyilatkozaton. Se szeri, se száma nem volt a törvénytelenségeknek, amelyekkel meggyorsították a parasztság tsz-ekbe kényszerítését. Ugyanakkor a hivatalos propaganda idilli, a valóságtól eltérő képet mutatott be az új életformáról, az elégedett és boldog tsz-tagokról. Ennek igazolására szolgáltak az 1960-as évek elején készült MTI fotók. (A Szolnok megyei panaszos levelek egy részét Ö. Kovács József A vidéki Magyarország 1945-1970. című, 2015-ben megjelent dokumentumkötetében közreadta.)"
...
Összeállította: Dr. Cseh Géza főlevéltáros
Tovább a teljes cikkhez >>
Forrás:
„Minden kényszer nélkül” - Válogatás a téeszesítés befejezésének levéltári dokumentumaiból |
