Kezdőlap Újdonságok Kereső Egyesület Levelezés Aktualitások Kutatás Adattárak Történetek Fotógaléria Partnereink RSS
Kezdőknek Kutatóhely Segédletek Családkönyv Linkek Családtörténet Kutatói kapcsolat Heraldika
 Bibliográfia 
 Fogalomtár 
 Foglalkozások 
 Genetikai vizsgálat 
 Halálokok 
 Hónapok/napok 
 Katonai szótár 
 Mikrofilm (saját)
 Rövidítések 
 Szakirodalom 
 Szoftverek 
 Szótárak: 
  - Horvát 
  - Latin 
  - Német 
  - Szerb 
  - Szlovák 
  - Egyéb szótárak 
 Tudástár 
 Virtual Library 
A házasságkötések eltérő „szezonális” gyakoriságának valószínű okairól
A házasságon kívül született „törvénytelen gyerek” családi nevéről
A lengyel nemességről és családneveiről
Az egyház és az állam szétválasztása
Birtokosok
Honvédelmi rendelkezések
Ki kivel házasodhat?
Nemesi etikai kódex
Nemesség elnyerése – Királyi Könyvek
Nevek eredetéről és történetéről
Nevek helyesírása
Reverzális
Rokonság - hozzátartozó
Szerzetesrendek pasztorációs tevékenysége
Tacitus : Germania
Telekkönyv - Tulajdoni lap - Helyrajzi szám
Válás érvénytelenítése
Vegyes házasság
Honvédelmi rendelkezések

A Habsburg Birodalom és Osztrák- Magyar Monarchia honvédelmi rendelkezéseinek néhány családfa-kutatási összefüggése

Előzmények a Habsburg Birodalom hadseregében

A XVIII századtól az általános hadkötelezettség bevezetéséig (1852) a megye újoncállítási kvótáját az ispán bontotta le településekre, ahol a jegyzők feleltek a 18-40 életév közötti újonclétszám kiállításáért. Lehetőség volt a katonai szolgálat pénzbeni megváltására, vagy helyettes állítására is. Ha önkéntes nem volt, az újoncot a jegyző jelölte ki, és adta át a toborzónak (főként a bűnözőktől, renitensektől, koldusoktól megszabadulva- de lehetőséget adva a kenőpénzre is…). Jellemzően nem vonultatták be a tanítót, jegyzőt, lelkészt, nemest, a fontosabb mesterembereket, a vándorúton lévő céhlegényeket, és az egykét, a helyzet fennállásáig. A veszteségek, szökevények pótlását az alakulatok már maguk végezték toborzással, vagy épp pányvával. A szabadságharc katonaállítása is a fenti szabályokat követte. 1849-67 között a magyar katonák külhoni vegyes nemzetiségű alakulatokhoz lettek beosztva, jellemzően a gyalogsághoz, lovassághoz, vagy tüzérséghez, főként Itáliában.

Az újonc (és katona) eleinte lehetett nős is (a feleség is férjével tarthatott a seregbe, a főfoglár alárendeltségében. Laktanyai jellegű elhelyezésben a család a férj ágyán (szalmazsákján) osztozott a 20 fős körletekben- a szilárd építésű laktanya azonban ekkoriban ritka volt- a zászlóaljak gyakran szakasz- század erőben voltak nagyobb területen elhelyezve, és télre jobbágy családoknál beszállásolva és étkeztetve. Kb. 1775 tájától az általános védkötelezettség bevezetéséig csak három feleséget tűrtek el századonként (markotányos nők), akik a katonákra mostak, főztek, sebesülteket ellátták. A katonai nyelv a német volt, az alakulatok vegyes nemzetiségűek voltak. Cigány férfiakat csak 1750 tájától, zsidókat II. József uralkodása idejétől lehetett bevonultatni- többnyire a szekerészekhez.

A katonai szolgálat szinte egy életre szólt, a fegyverviselésre alkalmatlanná válók kisegítő feladatokat kaptak, amíg kiöregedve obsitosok lettek. Ha írástudók voltak, őket gyakran bízták meg kisebb településeken 1850 tájáig (az Eötvös-féle oktatási reformig) a Bibliára épülő tanítói feladatokkal. (1730 körül a legtöbb felekezet már működtetett 4 elemis egyházi iskolát nemenként és felekezetenként részben eltérő tananyaggal, Mária Terézia pedig kötelezővé tette a 4 elemis oktatást, melyért szintén a jegyző felelt). A hadseregben az őrvezetőktől már korábban is elvárták, hogy írni tudjanak, legalább olyan szinten, hogy saját írásukat el tudják olvasni. Az intellektust és kiképezhetőséget is jelző iskolázottság és szakmai tudás szerephez jutott az egyének és nemzetiségek fegyvernemi és katonai beosztásba helyezésében is.

Az 1852 évi haderőtörvény és következményei a Habsburg Birodalomban.

1852-ben általánossá tették a védkötelezettséget, amely 19 éves kortól 42 éves korig tartott, tényleges (I.: 3 év), tartalékos (II.: 7 év) és póttartalékos (III.: 2 év) szolgálattal. Mindezzel jelentős katonai nyilvántartási iratanyag keletkezett, bár csak szórványosan és hiányosan maradtak fenn az utókorra, főként osztrák területen. A fellelt iratok azonban nagy segítséget adhatnak a családkutatás számára, mind az adatok bővítéséhez és ellenőrzéséhez, mind az adott személy és családtagjai személyiségének és döntési hátterének megítéléséhez.

A katonakötelesek nyilvántartásáért, a sorozáson való megjelenéséért, lakó- és tartózkodási hely nyilvántartásáért a jegyző felelt. A nyilvántartás alapja a helyi születési anyakönyv volt, melyből évfolyamonként gyűjtötték ki a fiúkat, feltüntetve időközi haláluk időpontját is. A jegyzéket kiegészítették az ideiglenesen ott élő, vagy beköltöző védkötelesek adataival. A járási katonaállítási nyilvántartások fokozatosan bővültek, településenként elkülönültek, sokasodtak és váltak egységes nyomtatványokká, korosztályonként felsorolva a védköteles ifjakat, személyi adataikat, alkalmasságuk mértékét és katonai szolgálattal összefüggő adataikat.

Az első sorozás jellemzően az ún. összeírás volt, melyre ekkoriban 19 évesen került sor évente január 15 és március 15 között a járási székhelyen, ahová a jegyző vezetésével érkeztek. Az összeírási nyilvántartásból a következő adatokat nyerhetjük: a sorozás időpontja, a sorozott vezeték és keresztneve, vallása, iskolai és zenei végzettsége, mestersége, családi állapota, lakcíme és tartózkodási helye, apja és anyja neve, lánykori neve, az apa mestersége.
A katonaorvosi vizsgálat során továbbá feljegyezték a magasságát, mell körméretet, általános testi alkalmasságát és sajátosságait. Fentiek alapján jegyezték be a szolgálati alkalmasság fokát, a korlátozás, vagy halasztás okát, tartamát. Az első sorozáson az egészségügyi halasztás gyakori oka volt a testi fejletlenség, soványság, gyenge testalkat, különösen a lábizomzat fejletlensége (a katonai egyéni felszerelés összsúlya közel 30 kg volt, melyet menetben és harcban is viselni kellett), valamint az alacsony testmagasság (minimum152 cm: az átlag magasság a XIX század második felében férfiaknál 162 cm körül volt). A halasztás általában egy év volt, amit még egyszer ismételni lehetett, de harmadízben, a 24. életév betöltése előtt végleg dönteni kellett a behívásról. Halasztást kaptak az egykék, a helyzet fennállásáig.

A szolgálatra alkalmasok külön nyilvántartásba kerültek, alkalmassági fokuk, alakulatuk, beosztásuk, bevonulási időpontjuk és ezek változásának megjelölésével. Tartalmazta a szolgálat lefolyására vonatkozó adatokat is, mint az átképzés, rendfokozat és változása, áthelyezés, leszerelés, sebesülés és gyógyulás utáni beosztás, a front és hátországi szolgálat tartama, kitüntetés, halál időpontja.

Bevonulás előtt létezett szolgálathalasztás szociális indokkal, melyet többnyire ideiglenes családfenntartói okból adtak ki, a jegyző egyetértő véleménye esetén. Az ilyen írásos kérelmeket külön gyűjtötték, szerencsés esetben megismerhetjük belőle a halasztás időpontjában fennálló családi körülményeket.

A törvény határozott a gazdasági, élelmezési, egészségügyi, szállító, műszaki szakcsapatok létrehozásáról és megszüntette a feleségek jelenlétét a csapatoknál. Sőt a házasság kizáró okká vált: fontos előírása volt a katonai szolgálat előtti házasságkötési tilalom, amely legfeljebb 24 éves korig, a bevonultatásra vonatkozó végső döntés határidejéig (és a katonai szolgálat tartama alatt) volt érvényben. A katonai szolgálat előtt csak kivételes esetekben, jegyzői engedéllyel lehetett házasodni- ennek megszegése 1000 Ft pénzbírsággal és azonnali kötelező bevonulással járt. Elvileg katonai szolgálat alatt is tilos volt házasodni, megsértőit fél év fogsággal sújtották, amely nem számított be a szolgálati időbe. A törvény következményeként az addig 19 év körüli házasságkötések ideje 24 év körülire tolódott ki. Megnövekedett az eltitkolt házasságkötések és magukat (legalább átmenetileg) leányanyáknak valló, törvénytelen gyermekeket szülő nők száma (katonaférjeik védelmében). Helyenként azonban megszaporodtak a leányanyák, remélve, hogy az apa jegyzői engedéllyel házasságot köthet, és így családfenntartóként megúszhatja a bevonulást.

A törvény hatása ugyanis nem érintett mindenkit egyformán. A Birodalom pénzszűke miatt a katonai alakulatok csak részlegesen voltak feltöltve, és képtelenek lettek volna akár kiképezni, akár a tényleges szolgálat végéig szolgálatban tartani, vagy elhelyezni a nagy létszámú katonakötelest. A bevonulási kvóta megkapása és sorozási névjegyzék összeállítása után ezért a jegyző sorshúzást tartott a szolgálatra alkalmasok részvételével. A pechesek tényleges szolgálatra vonultak, a szerencsések viszont nem. A tényleges szolgálatot is megszakítással és rövidített időtartamban kellett letölteni. Ez alól csak a hivatásos, vagy tovább szolgálatra szerződő (zupás) katonák jelentettek kivételt.

Az Osztrák-Magyar Monarchia haderőtörvénye (1868) és következményei

Az 1867 évi kiegyezés után- az általános védkötelezettség eddig felsorolt elveire építve- 1868 végén „Új újjonczozási törvény”-t hoztak. A Monarchiát Katonai Kerületekre osztották, az egyes alakulatokhoz mindig azonos járásokból érkeztek a védkötelesek. A véderő közös haderőből és tengerészetből, osztrák és magyar nemzeti csapatokból, valamint 1886-tól két önkéntes (osztrák és magyar) népfelkelésből állt. ahol a hadköteles férfiak háború esetén 42 éves korig szolgálhattak.
A törvény szerint a férfiak 21-27 életév között kerültek behívásra, szolgálatuk 8 év tényleges és további 2 év tartalékos szolgálati időből állt . A bevonulás előtt továbbra is csak jegyzői engedéllyel lehetett megházasodni (ez egyben mentességet is jelentett a katonai szolgálat alól) és érvényben maradtak a törvény megsértésére vonatkozó retorziók is.
A hadsereg fő erejét a 80 %-át kitevő közös haderő képezte (a birodalmi nemzetiségi arányokat leképező összetétellel, német nyelvű vezetéssel). Az osztrák és magyar csapatoknál is érvényesült a nemzetiségi összetétel, de a többségi nyelvet használták. Az ide bevonulók gyalogsági, lovassági, később tüzér beosztásba kerülhettek, parlamenti jóváhagyással voltak bevethetők a határon kívül, és főként karhatalmi feladatokat láttak el. (Erre már 1876-ban sor került Bosznia-Hercegovina annektálása idején). 1872-től az alacsonyabb beosztású tisztek képzését megkezdő Ludovika képezte a magyar csapatok gyalogsági, lovassági, majd a századforduló előtt a tüzérségi parancsnokait is.

Az új törvény szerint az első sorozásra (összeírás) 21 éves korban került sor, a bevonulásra általában 22, de legkésőbb 27 évesen. A bizottsági sorozás továbbra is január 15- március 15 között volt a járási központban. Bevonulási halasztást továbbra is legfeljebb 24 éves korig lehetett kérvényezni/adni, indoklással és véleményezéssel.

A K und K csapatok újonc igénye ekkoriban évi 40 ezer fő volt, vagyis korlátozott számú rekrutára volt szükség, és korlátozott időtartamú szolgálatra- a korlátozottan feltöltött és széttagoltan, zömmel barakk táborokban elhelyezett alakulatok kiképző zászlóaljainál.

Az alkalmasnak talált hadkötelesek jegyzékét a jegyző a sorozás előtti év november végéig tette közzé, majd nyilvános sorshúzást tartott, 13 fős csoportokba osztva a jelölteket. A csoportból a 4., 8., 13. vonult be a magyar honvédséghez: gyalogsághoz ( 2 évre), lovassághoz (3 évre), ritkán tengerészethez (4 évre) tényleges szolgálatra. A csoport többi tagja a közös csapatokhoz került, de csak a létszámkeretig. A létszámfelettiek- és valamennyi szakmunkás (1872 után az ipartestületeknél szerzett bizonyítvány alapján)- póttartalékos lett (a már ismertetett mentesítettekkel együtt), akikre 6, a „nagy” háború előtti években 10 hetes újonckiképzés várt. Tartalékos állományuk viszont 12 év lett a többiek 10 éve helyett. A tartalékos csak jegyzői bejelentés után hagyhatta el tartósan lakhelyét (személyesen, vagy megbízott útján, írásban, vagy szóban) szabálysértési büntetés terhe mellett. A címet (elvileg) bejegyezték a katonai nyilvántartásba is, sőt a távollévőkről külön nyilvántartást vezettek a mozgósíthatóság érdekében.

A törvény póttartalékosi rendelkezéséből következett, hogy 1868 után elkezdődött a 42. életévét még be nem töltött (tehát még védköteles) férfiak összeírása is évfolyamonként (kezdve az 1827-es korosztállyal). Feltalálása esetén a családkutatás információt nyerhet így az apa és férfi rokonság adatairól és esetleges katonai tevékenységéről is.

Összességében tehát a K und K katonai szolgálat általában a következő képen zajlott:
Az újonc 21 éves korában, a sorozás évében novemberig megtudta, hogy bevonul-e, és hová? Következő év szeptember végén bevonult alakulatához (zászlóaljához), ahol október- novemberben alapkiképzésen vett részt. Ha nem vállalt altiszti beosztást, vagy erre alkalmatlan volt (pl. törvénytelenként, analfabétaként, stb. ), akkor júniusig hazamehetett szabadságra. E közben a kiválasztott alparancsnokok kiképzése folyt tovább. Befejeztével júniusban újra alakultak a kiképző zászlóaljak, és a kiképzés immár az új altisztekkel július-augusztus hónapban harcászati kötelékkiképzéssel és lőgyakorlattal folytatódott... és szeptemberre véget is ért a sorkatona tényleges szolgálata: 22-33 éves kor között „szabadságolták”. A 33-42 évesek póttartalékosok lettek (később népfölkelők). A kiképző zászlóaljaknál csak a továbbszolgálók maradtak karbantartó, őrszolgálati, újonckiképző feladatokkal (zászlóaljanként egy század (103 fő). A leszerelt altiszteket és „zupásokat” államilag szorgalmazva szívesen látták hivatali altiszti, munkafelügyelői munkakörökben, a polgári életben.

Miskolc 2018. 04. 13.

Emőke József

 

 

© MACSE   Magyar Családtörténet-kutató Egyesület  H-1114 Budapest, Szabolcska Mihály utca 7.    @ 
Oldaltérkép  -  Adatvédelmi szabályzat  -  Szerzői jogok   -  Impresszum   -  Webmester