Kezdőlap Újdonságok Kereső Egyesület Levelezés Aktualitások Kutatás Adattárak Történetek Médiatár Partnereink RSS
 
 Személyek 
 Családok 
 Események 
 Helytörténet 
 Személyes 
 Tallózó 
 Kutatásról 
Érettségi bizonyítványom mint unikális heraldikai kordokumentum
Jutadombi emlékek
AZ ADAKOZÓ (Összeállította: Szücs János)
Nyolcvannégy év után egymásra találtak a Böröczky testvérek
A „Szkalla-sztori”
Menekülés a háború elől 1. és 2. rész
A hatvani vasútállomás bombázása, 1944. szeptember 20.
Egy könyv kalandos útja
Rövid történet a nagyszüleimről
 
Móra Ferenc latintanára
Háború ütötte sebek, egy család tragédiája, 1944. május 4.
Menekülés 1956. november 18-án.
Fülöp István rejtélyes halála.
II. Világháború első bombázása Magyarországon - 1944 ápr. 3
Hajóvontató vállalkozó ükpapa
Édes jó gyerekek, drága ...
Baranyai Réder őseim nyomában
AZ ADAKOZÓ
(Összeállította: Szücs János)

Bokodon, a református templomban, 1911 óta szolgálja a híveket, a vörös márványból faragott, fényesre csiszolt keresztelő kút. Méltó párja az ugyancsak márványból készült kerek úrasztalának. A márványasztal árát 1870-ben adományokból gyűjtötték össze.

Vajon ki lehetett az a bőkezű adakozó, aki egyedül, önzetlenül ajándékozott egy ilyen komoly, tiszteletet sugárzó templomi bútort a Bokodi Református Gyülekezetnek? Az illető nem más, mint a helység szülötte: Szücs József református kántortanító (1862-1922).

Bokodon született, tekintélyes földműves családban. Édesapja B. Szücs Pál (1831-1902), édesanyja Vajda Julianna (1839-1910). A családfő neve előtt a B betű, azt jelzi, hogy burgai Szücs Pálról van szó. Bokodon a Szücs név ugyanis nagyon elterjedt, viselőjük mindegyike református vallású. Megkülönböztető előnevüket lakóhelyükről, az akkori Burga utcáról, (ma Erdély utca) kapták.

Nagyapja, akit ugyancsak B Szücs Pálnak hívtak (1810-1870), aktív szereplője volt az akkori közéletnek. Hosszabb ideig volt presbiter, majd gondnok, 1854-ben és 1857-ben pedig ő volt az „első-bíró” a faluban. (Nagyanyja, Bán Zsuzsa Dadról került Bokodra.)

Szűcs József édesapja hasonló tisztségeket töltött be mind a gyülekezetben, mind a falu vezetésében. (A képviselőtestület tagjaként esküdtként is szolgált.) Édesanyja, Vajda Julianna, Mocsáról származott, szorgalmas, iparkodó földműves családból. 18 évesen került Bokodra. Az esküvőt 1857. február 10-én tartották. Testvérei: Pál (1858-1931) és Katalin (1860—1933).

A család eredményesen gazdálkodott, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott. Közel 22 hold földet műveltek. Az 1869-es népszámlálás adatai szerint a lakóépületük két szobából, konyhából, 2 kamrából, pincéből, fészerből, 3 istállóból és a pajtából állt. Állatállományuk: két ló meg egy csikó, két ökör, két tehén, két borjú, két sertés.

Bokodon mindhárom felekezet, római katolikus, evangélikus, református, elemi iskolát működtetett. Az egy tantermes, osztatlan, református iskolában Mohácsi László tanító úr oktatta az 50 fős tanulósereget 1870-től 1881-ig. A tanulóév októbertől májusig tartott. A létszám gyakran változott, mert hamar munkára fogták a gyermekeket. A tanító úr Szendről származott, Pápán végzett. (A református lelkész, Gyalókai József tiszteletes úr, ugyancsak Pápán abszolvált 1852-ben. Szülei és felesége is pápai lakosok voltak.)

Szücs József már az elemi iskola első osztályaiban kitűnt az átlagosnál sokoldalúbb érdeklődésével, gyorsabb észjárásával, határozott fellépésével. Az iskolai ünnepélyek állandó szereplője volt. A nyílt tekintetű, mosolygós, szorgalmas tanulóra felfigyelt tanítója és a gyülekezet lelkésze. A lelkész álláspontja az volt, hogy “ne hagyjuk elkallódni ezt az istenadta tehetséget”! Iskoláztatni kell! Mondogatta is a szülőknek gyakran. A Pápai Református Kollégiumot javasolta, ahová saját gyermekeit is szánta. Ismerte a körülményeket, az elhelyezést, a tanárokat. A család sokáig tépelődött: “nadrágos embert” neveljenek-e a fiukból? Az édesanyja aggódott, hogy mi lesz vele ott az idegenben? Mégis azon volt, hogy a fia, tanulása révén, tekintélyes, megbecsült személy legyen.

Pápán a jelmondatot Jókai választotta: „Istennek, hazának, tudománynak!” A kollégium keresztény szellemben, Isten és a haza szeretetére, hűségére nevelte tanulóit. A „Szabadon tenyészik”, a kollégium régebbi jelmondata, ami ma is olvasható a gimnázium főbejárata felett, az iskola alkotó jellegére utal, arra, hogy diákjait segíti egyéni képességeik kibontakoztatásában.
Az iskola az általános és klasszikus műveltségen túl úgy formálta diákjai jellemét és ízlését, hogy azok a legmagasabb szintű tudományossághoz és művészethez is szilárd alapul szolgáljanak. Emellett nem elhanyagolható a népoktatásban betöltött szerepe, nemcsak közvetlenül, hanem a kollégiumból kikerült, annak szellemiségét továbbadó tanítók révén is. Évszázados hagyománya van a tudatos és módszeres tehetségkutatásnak, az iskola legnevesebb tanárai egykor maguk is pápai diákok voltak.
2011. december 17-én a Pápai Református Kollégium megkapta a Magyar Örökség díjat. 1874 őszén Szücs Józseffel együtt a két Gyalókai fiú is megkezdte a tanulmányait Pápán. (Gyalókai Béla 1863-ban született, szintén tanítóképzőt végzett, Gyalókai László 1864-ben született, a teológián szerzett oklevelet.)
A tanulók lovas kocsival tették meg a Bokod és Pápa közötti 70 kilométeres utat, feltehetően az édesapa, B. Szücs Pál közreműködésével. (A Bánhida és Pápa közötti vasútvonal, csak 1905-ben nyílt meg.) A tandíj egy részének kiegyenlítése természetben történt, ezért a kocsi dugig volt pakolva élelemmel. A 12-14 órás utat évente többször kellett végigjárni.
Az első évben a bokodi diákok magánszálláson laktak, majd ezt követően, az újonnan felépített kollégiumban nyertek elhelyezést. A költségek így megoszlottak. Pápán sokan éltek abból, hogy kosztos diákot fogadtak. Valószínűleg a lelkész úr rokonainál volt a szállásuk.
Bokodról 1877 őszén további két tanuló is feltűnik Pápán a gimnázium I osztályában: Babarci László, apja: Babarci János szabó mester és Smidt Mihály a Bokodi Evangélikus Egyház esperesének, Smidt Mihálynak a fia. Kocsról ekkor kezdi teológiai tanulmányait Barsi Sándor, egyházkerületi ösztöndíjas, aki felszentelése után majd 1894-től Bokodon lesz lelkész. Kocsról származik még, Bátky Endre és Mohácsy Bálint, Dadról pedig Szalay János és Mandl Kálmán.
Nagyobb ünnepeken (karácsony, húsvét, pünkösd) a növendékek „legációba” mentek, azaz adományokat gyűjtöttek a kollégium fenntartásához. A „kislegátus” a gyülekezet tagjait látogatta végig. Az egyházközségek előre egyeztettek a kollégium vezetésével, hogy ki, mikor hova menjen.
A Tanítóképezdét ebben az időszakban Bocsor László főigazgató úr vezette. A tanárok: Kiss János hittan, Váli Ferenc ének, nevelés, oktatás, Jády József ékesszólás, magyar nyelv, történelem, német nyelv, gazdálkodás, Vikár Ferenc számtan, Herz Dávid rajz, Bihari Kálmán torna. Szücs József tanulmányait, a gimnáziumi éveket, valamint a tanítóképzőt, egyenletes színvonalon, jó eredménnyel végezte el 1881-ben. A tanítói oklevél megszerzése után 15 éven keresztül a Tatai Egyházkerület gyülekezetei által fenntartott népiskoláknál volt alkalmazásban. Egy éven át segédtanítóskodott Bokodon is. 1896-ban a kisperegi Református Egyházközség kántortanítói állás betöltésére hirdetett pályázatot. Szücs József nyerte el a tisztséget, és itt, illetve 1906-tól az egyházközség leányegyházában Pécskán szolgált haláláig. Mindkét helység a trianoni döntés után az országhatáron kívülre esett, ekkor a gyülekezet, a Tiszántúli Református Egyházkerület, Nagyszalontai Egyházmegyéjéhez tartozott.
Kispereg (románul Peregu Mic) arról nevezetes, hogy 1788-ban itt telepedett le az a 300 református, akiket vallásuk miatt Egyekről (Békés megye) elüldöztek.
Debrecenben a Református Levéltárban fennmaradt a kántortanító 1909-ben kelt Díjlevele, amelyben a tanító kötelezettségeit és járandóságait részletezik. Aláírták: Szondy Géza lelkész iskolaszéki elnök, Nagy Sándor gondnok és Lengyel József a presbitérium jegyzője. Jóváhagyta Sarkadon: Balogh Ambrus esperes főgondnok és Debrecenben Dr. Erdei Sándor a Tiszántúli Református Egyház püspöke. A dokumentum szerint évi jövedelme: 1406 korona, 1910-ben 1506 korona.
A messzire elkerült tanító szüleivel, rokonaival mindvégig szoros kapcsolatot ápolt. A nyári szünidőket is szülőfalujában töltötte.
Ajándékképpen általában szakkönyveket hozott, különösen a méhészet, a szőlőtermelés érdekelte. A fizikai munkát sem vetette meg: részt vett a betakarításban, kivette a részét a gazdálkodásból. Tudta és érezte, hogy sokat köszönhet szüleinek és testvéreinek. Különösen a lovakat szerette. Édesapjával együtt sokszor vállalt fuvarozást: magas alakja gyakran feltűnt a bakon.
Elhatározta, hogy a gyülekezetet, amely elindította a tanítói pályán, adományokkal segíti. Összegyűjtött pénzén vásárolta meg a vörös márvány keresztelőedény-tartót, amely - a kerek úrasztalával együtt - azóta is a templom dísze.
Felavatását, felszentelését, Barsi Sándor református lelkész végezte 1912. november 8-án, amikor a tanító úr testvérének fiát keresztelték.
Az adakozó református kántortanító, gyors lefolyású betegséget követően, 1922-ben hunyt el.

Források:
A Pápai Református Gimnázium Értesítője 1875-1881
Szondy Géza: A Kisperegi Ref. Egyház Története, Arad 1912
A Tiszántúli Ref. Egyházkerület Levéltára (T.t. Rel I. 1. u.)
Nyitrai Ker. Levéltár (Szlovákia) K. m. Népszámlálás 1869 Bokod
MOL Anyakönyvek, filmszám: A-1505 Bokod, A-1525 Kocs, A-1511 Dad, A-2608 ev. Bokod

Szűcs János, 2014.06.02.

 

© MACSE - Magyar Családtörténet-kutató Egyesület  Postacím : 1025 Budapest Cseppkő utca 33     koordinator@macse.hu 
Gyorskereső  -  Oldaltérkép  -  Adatvédelmi szabályzat  -  Szerzői jogok   -  Impresszum