1913-at írtunk. A potyondi születésű Böröczky Lajos (szül. 1889. augusztus 10.) - ismeretlen indíttatásból - Pozsonyba települt. Nemsokára munkát talált az egyik pozsonyi gyárban, és amikor úgy érezte, hogy most már családot is alapíthat, 1917-ben feleségül vette a felvidéki Felbáron (Dunaszerdahelyi járás) született Bartal Terézt (szül. 1895. október 15.). Házasságukból tíz gyermek született: Lajos, Dezső, Jenő, Ferenc, Gizella, Ilona, László, Irén, Jolán és Sándor.

Sorrendben hatodik gyermeküket, Ilonát (szül. 1924. január 7.), - nem tudni, milyen megfontolásból -, ötéves korában örökbe adták: egy csehországi zenész családja fogadta be. Ilona hányatott sorsa ezzel vette kezdetét. A család egy rövid ideig ugyan megtűrte Ilonát, de a házastársak állandó veszekedései végül oda vezettek, hogy a kislány árvaházba került, ahol ezután apácák nevelték. Mindezt a férj édesanyja nem tudta elviselni, így – egy idő után - a kislányt kivették az árvaházból, és a „nagymama” nevelte tovább. A kislányból mihamar hölgy lett, szakmát tanult, és nemsokára a morvaországi Zlín városában a világhírű cipőgyáros, Baťa legnagyobb gyárában kapott munkát varrónőként. Egy ifjúsági táborban megismerkedett későbbi férjével, akivel a morvaországi Ostravára (híres bányászváros) költöztek. Gyermekük született, de ő röviddel azután hogy meglátta a napvilágot, súlyos betegségben meghalt. Második fiuk, akinek az Ivo nevet adták, hála Istennek, ma is jó egészségnek örvend. Az idő haladt, és Ilonát egyre jobban gyötörték a kérdések: Hol van a családja? Vannak-e testvérei? Ha igen, hogyan alakult a sorsuk?

A fia, Ivo, hogy megpróbálja enyhíteni édesanyja gyötrődését, néhány évvel ezelőtt munkához látott, és keresésbe kezdett. A szlovákiai hivataloktól megtudta, hogy az 1930-as népszámlálás adatai közt szerepeltek a Böröczky szülők és hat gyermekük. Ezen kívül azonban semmilyen további információt nem tudtak adni. A hatóság persze a szláv -ova végződés miatt nem Böröczky-t, hanem Böröczká-t keresett elsősorban a korabeli címtárakban..

Ivo ezen az úton nem jutott ötről-hatra, de jött egy mentő ötlete. A Szlovák Televízió egyik népszerű műsorához fordult, amely a „Te Postád” címet viseli. A műsor segít megkeresni azokat a rokonokat, barátokat és ismerősöket, akik hosszú évek óta semmit nem tudnak egymásról, de nagyon szeretnének újra találkozni. Ha megtalálják a keresett személyt, mindkét felet meghívják a stúdióba, és külön-külön beszélgetnek velük. Az izgalom akkor hág tetőfokára, amikor a meghívott személy a műsorvezetővel való beszélgetés után megtudja, ki ül a fal mögött.

A nyomok Rév-Komáromba és Érsekújvárba vezettek. A műsor postása, Ludvik Komáromba Böröczky Józsefnek, Érsekújvárba pedig Böröczky Dominik Lászlónak hozott meghívót a műsorba. Természetesen egyik címzettnek sem árulta el, hogy ki kezdeményezte a találkozót, hiszen a műsor a meglepetésre épül. 2013. március 17-én azután a Szlovák Televízió pozsonyi stúdiójában megtörtént a csoda, amelyre senki sem számított. A válaszfal egyik oldalán Ilona és fia, Ivo mondták el élettörténetüket, a másikon Józsefet és Dominik Lászlót faggatta Katarína Brychtová, a rokonszenves műsorvezető. Megkérdezte tőlük: tudják-e, ki ül a fal mögött? Természetesen fogalmuk sem volt. Ekkor a falon elhelyezett képernyőn megjelent Ilona és Ivo képe. Néhány másodperc néma csend után Ilona szólalt meg először: „Jó estét kívánok, én az önök nagynénje, Ilona vagyok!” Szinte leírhatatlan volt a testvérek öröme! A fal szétnyílt, és az addig csak hallásból ismert rokonok életükben először átölelhették egymást.

A felvétel után a rokonság az egyik közeli kávéházba vonult. József és Dominik László elmondták Ilona nénikéjüknek, hogy egyetlen, még élő testvére, Sándor, aki a legfiatalabb volt a testvérek közül és Ilonka néni örökbe adásakor még nem is élt, a németországi Kölnben lakik. Mivel ők már régebben tartották a kapcsolatot Sándorral, nekigyürkőztek, hogy megszervezzék a két testvér első találkozását.. A testvérek rendszeresen váltottak leveleket. Ez sem ment egyszerűen: Ilonka néni csehül írt levelét elküldte Józsefnek, aki azt lefordította magyarra, és továbbította Kölnbe, a válaszlevelet pedig cseh nyelvre lefordítva elküldte Csehországba. Ilonka ugyanis soha nem tanulta meg anyanyelvét, ami érthető is, hiszen öt éves korától Csehországban élt, olyan közegben, amelyben a magyar nyelv ismeretlen volt. Egész életében tudta, hogy magyar szülők gyermeke, személyi igazolványában is szerepel a Böröczky (Böröczká) leánykori név, ám mindeddig semmit nem sikerült felderítenie családjáról.

Családunk legtöbb tagját 1947-ben Csehszlovákiából Magyarországra telepítették ki. Ménfőcsanak fogadta be őket Itt élt Böröczky Lajos és Teréz, valamint néhány gyermekük, többen a győri temetőben alusszák örök álmukat. Ferenc Pozsonyban élte le életét, Jenő, Révkomáromba költözött, ott van eltemetve.

Mivel 2013 szeptemberében Győrben volt esedékes a Böröczky Családok harmadik találkozója, József és Dominik László úgy látták jónak, ha erre a találkozóra időzítik a két testvér, Ilonka és Sándor első találkozását - 84 év elteltével. A Szlovák Televízió kérését, hogy ha létre jön a találkozás, azon részt vehessenek, a család természetesen örömmel teljesítette. És megtörtént!

2013. szeptember 20. Győr. A családi találkozó előestjén a két testvér életében először megölelhette egymást. A közel 90 éves Ilona nevetett, 78 éves öccse, Sándor sírt. És nem volt egyedül. Katarína Brychtová, a TV műsorvezetője is sírva fakadt a meghatottságtól, és sok más jelenlévőnek is könny szökött a szemébe. Sándor csodálatosan szép virágcsokrot nyújtott át nővérének, majd megfogta a kezét, és azt már egész este nem engedte el. Mindketten könnyek között beszéltek érzéseikről a Szlovák Televíziónak. „Ez az egyik legmeghatóbb történet, amelyet a műsor egy évtizedes fennállása alatt tapasztaltam” – mondta a műsorvezető.

Másnap, a Böröczky Családok találkozóján József tolmácsolása mellett, újra elhangzott a történet. A két boldog testvér megtalálta egymást, és ez a kapcsolat most már végérvényesen tovább él.

Ilona 2014. január 7-én ünnepelte meg jó egészségben 90. születésnapját. Bár sem a Felvidéken élő rokonok, sem a Németországban élő Sándor nem tudtak részt venni a családi ünnepségen, jókívánságaikat levélben és telefonon is kifejezték az ünnepeltnek. Sándor óriási és csodaszép virágcsokrot küldött szeretett nővérének. Valamennyien abban egyeztek meg, hogy március-április folyamán közösen meglátogatják Ilonát és csehországi családját. Születésnapján Ilona a következőket mondta az őt telefonon hívó Józsefnek: „Sajnálom, hogy nem tudok magyarul, de végtelenül büszke vagyok, hogy közétek tartozom. Kérlek, add át szívélyes üdvözletemet minden Böröczkynek, Felvidéken és Magyarországon egyaránt. Nagyon jó volt veletek lenni Győrben, és ha egészségem engedi, ebben az évben is elmegyek közétek. Eddigi életem során nem találkoztam olyan kedves emberekkel, mint Szabolcs, Judit és a többiek. Mindenkinek köszönöm a gyönyörű élményt, nagyon jó érzés tudni, hogy én is tartozom valahova, nekem is van egy nagy családom, a Böröczky Család!”

És vajon mi történt Ilona és Sándor többi testvérével?

Lajos: az elsőszülött 1918. február 26-án született Pozsonyban, ismereteink szerint Karcagon élt, 1954-ben halt meg. Két gyermeke volt, Júlia és Lajos. Róluk semmit nem tudunk, ha bárki ismeri, vagy hírt hallott felőlük kérjük tudassa..

Dezső: 1919. december 21.-én Pozsonyban született – róla semmit nem tudunk.

Jenő: József és Dominik László édesapja. 1974-ben halt meg balesetben, Rév-Komáromban van eltemetve.

Ferenc: Pozsonyban élt, ott van eltemetve. Leánya, Marika Pozsonyban él, ott volt a győri, családi találkozón.

Gizella: Budapesten élt, ott van eltemetve.

László: 1926. július 27.-én született Pozsonyban, róla semmit nem tudunk.

Irén: Győr-Ménfőcsakon élt, gyermekei ma is ott élnek.

Jolán: 1956-ban férjével Amerikába disszidált, Philadelphiában hunyt el fiatalon a 60-as években. Három gyermeke született, róluk semmit nem tudunk, keressük őket.

A felvidéki, csehországi és németországi Böröczky családok nevében ezúton is köszönetemet fejezem ki minden Magyarországon élő családtagnak, a nagy Böröczky Családnak azért a szeretetteljes fogadtatásért, amellyel elhalmoztak bennünket a győri találkozón. Ahogy Ilona néni mondta ”…végtelenül büszkék vagyunk, hogy közétek tartozhatunk…”