Weisz János egykori várgesztesi plébános úr megírta a csatkai búcsújáróhely történetét, amely nyomtatásban is megjelent 1971-ben. Ebben felsorolja a Szentkút közelében letelepült remetéket az alapító Csöbönyei Józseftől Erős Kázméron át Domján Józsefig. Ez utóbbiról a szerző azt írja, hogy 1933-ban, 26 évesen érkezett a Szentkúthoz budapesti, bécsi, művészeti tanulmányok, olaszországi, németországi, franciaországi utazások után. Bár ő építette a ma is használatos remetelakot, a csatkaiak nem tartották igazi remetének. A plébános úr nem tudhatta, hogy megjegyzése mögött milyen mozgalmas életpálya rejtőzködik. Ma már részletesen is megismerhetjük Domján József fordulatos, küzdelmekkel teli életét. 1907.március 15-én született egy tizenkét gyerekes család legidősebb gyermekeként. Hamar kenyérkereső szakmát kellett választania, így 1924-ben géplakatos-bizonyítványt kapott. Nappal egy gépgyárban dolgozott, este a műszaki egyetemre járt. 1928-ban kiutazott Bécsbe, ahol a művészeti múzeumokat bújta. A látottak hatására elhatározta, hogy a Bécsi Művészeti Akadémián folytatja tanulmányait, de édesapja halála miatt vissza kellett térnie hazájába. Ismét szüksége volt géplakatosi szakmájára. 1930-ban a gazdasági világválság idején elvesztette munkáját, de bányászként sikerült kenyérkeresethez jutnia. Később, élve a hazai ipart támogató átképzési program lehetőségével, takácsmesterséget tanult. Amikor itthon így sem kapott munkát, gyalog bejárta Olaszországot, Németországot és Franciaországot. Nem egy világcsavargó bolyongása volt ez az út, hanem egy művészeti ismereteket gyűjtő elhivatott ember 10000 mérföldes zarándokútja. Útközben hol szakmunkából, hol vázlatainak eladásából tartotta fenn magát. 1933-ban tért vissza Magyarországra, a Bakonyba. Itt a csatkai csendben érlelte magában a hosszú tanulmányút tapasztalatait. A csatkaiak jó szemmel vették észre, hogy Domján Józsefet nem egyedül a szent hely áhítata vonzotta a bükk árnyai alá, hanem hivatása is. 1934-ben már a Magyar Királyi Képzőművészeti Akadémián találjuk mint ösztöndíjast, egy kis értelmiségi csoport támogatásának eredményeként. Két évvel később már díjat nyert egy nemzetközi kiállításon Budapesten. A siker után újra csak útra kelt: Kelet-Európa falvait járta, hogy magába szívja a népművészet elemeit, gyűjtse a népművészeti tárgyakat, leginkább a fafaragásokat. 1940-ben részt vett a miskolci művésztelep munkájában, ahol megismerkedett egy fiatal, tehetséges lánnyal, Evelynnel, aki később felesége, művészi munkájában ösztönző, segítő társa lett. 1941-ben érte el első külföldi sikerét: első díjat nyert a Royal Academy pályázatán. Itthon ekkor kezdett hozzá az Erzsébet templom freskójának elkészítéséhez. A következő évben újabb mély benyomások érték Nagybányán, ezt olaj tájképek sorozatával bizonyította. Életkedve ezekben az években tetőzött, telve volt kiállítások terveivel, sokan keresték meg rendeléseikkel. Ilyen körülmények között kellett megszakítania munkáját, amikor 1942 októberében megkapta behívóját. A fronton is utolérte balsorsa: egy híd építése során súlyosan megsebesült. Szegeden kórházban töltött 6 hónapot, majd - szerencse a szerencsétlenségben - leszerelték. Visszatért fővárosi műtermébe. Amikor a fasizmus térhódítása során üldözni kezdték a zsidókat, Domján Józsefnek másodszor is eszébe jutott a bakonyaljai község, Csatka. Feleségét ide bújtatta, és a csatkaiak segítettek is. Evelyn és a gyerekek átvészelték a háborút. A művész apa műterme azonban bombatalálatot kapott, munkáját a háború után szinte a nulláról kellett kezdenie. Lassan, de beérett az új siker: 1955-ben Munkácsy-díjjal jutalmazták. Ekkor kerülhetett sor első életmű-kiállítására az Ernst-múzeumban. A tárlatot "egy világhírű zongoraművész koncertjével nyitotta meg Fülep Lajos, a művészettörténet professzora" olvashatjuk egy későbbi életrajzában, majd folytatva "Bár ez a kiállítás tízszer nagyobb volt, mint az előzőek, az ajtókat mégis időről-időre le kellett zárni a túlzsúfoltság miatt. Domján nemzetközi szimbólummá vált. "Az eredmény: a Kossuth-díj. 1956-ban, a forradalom napjaiban éppen svájci kiállítását rendezte, s az események hatására úgy döntött, nem tér haza. Feleségét és három gyermekét is sikerült magához vennie. Sikert sikerre halmozott ezután, igazolva tehetségét. Az elmúlt évben, talán már a halálra készülve, ismét eszébe jutott Csatka: egy kísérőlevéllel elküldte a község vezetőinek fametszeteket tartalmazó, Bellringer című, 1974-ben New Yorkban kiadott albumát. Az idő kegyetlen: már alig akadt olyan ember a faluban, aki tudta, kit rejt a név, inkább csak a háború miatt itt rejtegetett szerencsétlen család emléke élt még néhány csatkaiban. 1993 tavaszán újabb meglepő dolog történt: Amerikából egy halott hamvait kézbesítette a postás. Csak hosszas nyomozás után sikerült kideríteni: Domján József, az egykori remete tért meg végleg Csatkára. Itt is temették el, a többi remete porladó csontja mellé. "Az örök világosság fényeskedjék neki!"

Beküldte: Tremmel Imre, 2013. március 26.

Kapcsolódó irodalom:
http://lexikon.katolikus.hu/C/Csatka.html
http://www.bucsujaras.hu/csatka/tortenet.htm
http://www.magyarkurir.hu/hirek/szuz-maria-megjelenesenek-150-evfordulojat-unneplik-csatkan-1
http://rezkarcfitness.blogspot.hu/2012/01/kitekinto-domjan-jozsef.html