Van egy olyan 'kutatóhelyem', amire nem tudok szavazatot leadni, mert az tulajdonképpen magánszemély. Szavazatot leadni nem tudok, de élményemet, tapasztalatomat szívesen megosztom veletek.
Volt egy családtagom, aki (vesztére) kb. 1915-ben az erdélyi Simonyifalvára vitte népes családját. (A történelem vihara csúnyán elbánt velük.) Jó egy félévet kísérleteztem hivatalos úton, hogy valahogy információhoz jussak, az ott élt családtagjaimról, és leszármazottaikról. Eredménytelenül. Elkeseredésemben, már majdnem feladtam, amikor az az ötletem támadt, hogy közvetlenül a falu prominens vezetőjének írok levelet. Az interneten meg is találtam a nevét, címét. A levelemre nem Ő, hanem felesége válaszolt, aki nagyon kedves hangú levélben önzetlenül felajánlotta segítő szándékát. Ezután többszöri levélváltással pontosítottuk a lehetőségeket. A felkínáltak nagyon biztatóak voltak. (Talált ma élő leszármazottat. Informálódott a környező települések egyházi anyakönyveiről. Az anyakönyvvezetőkkel egyeztetett a kutatási lehetőségekről.) Ezért útnak indultam. A határ melletti városban lévő munkahelyén találkoztunk. Ezután egész nap rendelkezésemre állt. Elvitt mind azokra a helyekre, ahol lehetőségem volt információk begyűjtésére, és természetesen a ma ott élő rokonomhoz is elkísért. Ilyen körülmények közepette, a lehetséges információk zömét, egy nap alatt, be tudtam gyűjteni.
E tündéri hölgynek a neve: Manyika. Remélem megértitek, hogy Manyika nagyon a szívemhez nőt. Ma is tartom vele a kapcsolatot.
Hát sok ilyen Manyikát, 'kutatóhelyet' kívánok minden kedves kutatótársamnak.
Beküldő: Nyitrai István
2011-11-18
|
