Lassacskán befejezem azon Tata környéki falu anyakönyveinek feldolgozását, ahová 1 éves koromban a szüleimmel csöppentem, és ahol 28 éves koromig éltem. Itt jártam iskolába, itt ismertem meg a férjemet, a családját és itt tettem szert számos jó barátra. Zömében német eredetű (sváb) családok lakta falu volt - ma már nem az.
Mindig is izgatta a fantáziámat, hogy miként lehetnek sváb családok azok, amelyek ma a Varga, Fábián, Goór, Gútai, Rácz, Kukucska stb. – németesnek egyáltalán nem hangzó - nevet viselik.
Az anyakönyvi adatok feldolgozása során ismereteim e téren is bővültek.
1746-ban Eszterházy gróf, Tata és környékének birtokosa, katolikus családokat toborzott a faluba, miközben azokat a református családokat, amelyek nem írták alá az általa diktált szerződési feltételeket más környező falvakba telepítette. Azok a református családok, amelyek a gróf szerződéses feltételeit elfogadták, a faluban maradhattak.
Az új telepesek zömében Moson megyéből és különféle német tartományokból érkeztek, de jöttek katolikus családok Magyarország más falvaiból is.
Ezt követően együtt éltek a faluban a magyar (katolikus, református) és német eredetű (katolikus) családok. A lakosok többsége azonban továbbra is német eredetű volt.
Az anyakönyvek adataiból megismerhető, jól követhető kapcsolati rendszerük.
Kezdetben a két etnikai csoport a saját körein belül házasodott, de ahogy szép lassan elfogytak a szóba jöhető magyar falubeli lányok, fiúk, egyre gyakrabban a szomszéd falvakból hoztak maguknak asszonyt, vagy férjet. A reformátusok a református falvakból, a katolikusok pedig azon református falvakból, amelyekben a katolikusok voltak kisebbségben, s amelyekben szintén kevés volt a szóba jöhető házastárs.
A sokféle tartományból érkezett német eredetű családok kezdetben egymással ismerkedtek, házasodtak, de már 1792-ben volt példa vegyes házasságra is, amikor egy református magyar fiú feleségül vett egy német származású katolikus lányt.
A katolikus, de eltérő származású (magyar és sváb) fiatalok is ez idő tájt kezdtek egymással házasságra lépni. Az „importált” fiúk (Varga, Gútai, stb.) családjainak gyermekei az 1800-as években már viszonylag gyakran kötöttek vegyes házasságokat, és ezzel egyidejűleg felvették a többségi sváb családok szokásait, nyelvhasználatát.
Ilyen ismérvek alapján, - no meg a tőlük eltulajdonítható anyagi javak nagyságát mérlegelve - minősítették őket is sváboknak, és telepítették ki leszármazottaikat 1947-ben Németországba, vagy – ami nem sokkal volt jobb - fosztották meg őket minden vagyonuktól.
Ma a faluban alig-alig ismerik a múltat. Azok, akik maradhattak, csak a családon belül adták tovább gyermekeiknek a hagyományokat: a kitelepítéssel sikerült megfélemlíteni őket.
Magam sok ilyen ismerettel gazdagodtam a családfakutatás során.
Az alábbiakban egy példa, képekkel illusztrálva:
1807-ben kelt bejegyzés az anyakönyvben: az újszülött Rácz József, Rácz Ferenc református és Golda Tekla (Dorothea) katolikus szülők gyermeke
Neuberger Mihály síremléke a környei temetőben,
akinek felesége a fenti házaspár dédunokája, Rácz Erzsébet volt
Az ő Mihály nevű, kitelepített unokájuk Németországban kiadott gyászjelentése 1980-ban
És még néhány kép a családi albumból:
Esküvői kép 1939-ből
(A képen látható házaspárt is kitelepítették 1947-ben, pedig a férj vezetékneve Erdei volt.
Édesapja vitézi címe miatt magyarosították a nevet Erl-ről Erdeire. Legidősebb fiúként ő volt a vitézi cím várományosa.)
Az első, Németországban elhunyt kitelepített, Hartmann Ferenc sírja (megjelölve rajta a származási helye).
(Ő a fenti képen látható menyasszony édesapja, aki már a kitelepítés első évében elhunyt. Belehalt mindazon megpróbáltatásba, ami őt és családját érte a kitelepítés során és azt követően Németországban.)
Emlékmű Környén az 1947. augusztus 27.-i kitelepítés 60. évfordulójának emlékére
Beküldte: Adorján Éva, 2014-01-27
|