Kezdőlap Újdonságok Kereső Egyesület Levelezés Aktualitások Kutatás Adattárak Történetek Fotógaléria Partnereink RSS
 Jelentkezés rendezvényekre 
  
 Sablonok 
 Eseménynaptár 
 Híreink 
 Felhívások 
 Előadásokról 
 beszámoló 
 Rendezvények 
 Találkozók,
 összejövetelek képei 
 BB21 Közösségi hely 
 Családfa Klub 
 Füredi
    Asztaltársaság 
 Kirándulások 
 Matrikula 
 Szórólap 
 CD Kiadványok 
 Pályázatok 

Az híreinket lásd a

MACSE hivatalos facebook oldalán

MACSE - facebook

KORÁBBI HÍREINKET AZ ALÁBBIAKBAN LEHET MEGTEKINTENI:

2018.08.09. 1849. augusztus 9. – Bem vereséget szenved Temesvárnál2018-08-09 21:05:29

1849. augusztus 9. | Bem vereséget szenved Temesvárnál

1849. augusztus 9-én vívták a Bem József vezette magyar honvédseregek az 1848-49-es szabadságharc utolsó ütközetét, mely során Temesvár mellett döntő vereséget szenvedtek Haynau császári táborszernagytól. A számos kapitális hibával tarkított csata után a magyar erők minden győzelmi esélyt elvesztettek, és négy nappal a temesvári kudarc után – Világos mellett – le is tették a fegyvert.

Miután az orosz intervenció megindult Magyarország ellen, Görgei Artúr fővezér arra a döntésre jutott, hogy a harcoló magyar erőket két pontban csoportosítja, és még az egyesülés előtt megpróbálja külön legyőzni a császár és a cár seregeit. A terv szerint az egyik csoport Komárom környékén, a másik pedig az Alföld déli részén gyülekezett, de miután Görgei június 28-án vereséget szenvedett Győrnél, csapataival visszaszorult a Felvidék hegyei közé. Az újonnan kinevezett fővezér, Dembinszki Henrik ezután mindent egy lapra tett fel, és július hónapban gyors menetben levonult az Alföldre, hogy Szeged mellett, egyetlen pontban összpontosítsa a megmaradt magyar erőket.

A lengyel származású fővezér a város melletti sáncrendszerben építette ki állásait, ezért a honvéd tábornokok meg voltak győződve arról, hogy Dembinszki ebben az – egyébként igen jó – pozícióban akar csatát vállalni. A vezérkar azonban keserűen csalódott, miután ugyanis Haynau – létszámban kisebb – erői megérkeztek a város közelébe, a fővezér a helyzeti előny dacára a kockázatos visszavonulást választotta. Dembinszki augusztus 1-jén éjjel feladta Szegedet, átkelt a Tisza bal partjára, neki köszönhetően pedig a császáriak erőfeszítés nélkül léphették át a honvédseregek legkönnyebben őrizhető védelmi vonalát.

Haynau két nappal később elfoglalta Újszegedet, az augusztus 5-i, szőregi győzelemmel pedig elegendő teret szerzett a császári erők – Panutyin orosz tábornok intervenciós csapataival együtt 37 000 ember és 108 ágyú– számára a kibontakozáshoz. Időközben Schlik Makónál átkelt a Maroson, így a magyar honvédseregnek már a bekerítés ellen kellett védekeznie. Bár a kormány Dembinszkit arra utasította, hogy Arad felé vonuljon vissza – itt ugyanis a Maros, a magyar kézen lévő vár és a helyi segédcsapatok javítottak volna a magyar esélyeken –, a fővezér inkább az ostromolt Temesvár irányába indult, mondván, egyesülni akar Vécsey Károly és Kmety György érkező csapataival.

Az újabb kockázatos döntés a harci kedv hanyatlásához vezetett, ugyanis Haynau előőrsei számos kisebb ütközetben rendre győzedelmeskedtek a magyar utóvédeken, mondhatni, a honvédeket fedező Alessandro Monti-féle olasz légiót végigverték a temesvári úton. Dembinszki augusztus 9-én végre elérte az ostromlott várat, serege azonban zilált és kimerült volt. Ezen a napon Kossuth leváltotta őt pozíciójából, és a korábbi erdélyi parancsnokot, Bem Józsefet nevezte ki a helyére.

Bem nehéz helyzetben volt, ugyanis az 55 000 fős honvédsereget elődje úgy állította fel, hogy az éppen a balszárnyon – Szakálfalvánál – volt a leggyengébb, ahol a támadás leginkább várható volt – maga Haynau valóban itt készült az összpontosításra, igaz, nem gondolt arra, hogy már augusztus 9-én ütközetbe bonyolódik a magyarokkal. A csatában a balszárnyat Kmety serege, valamint Gál László ezredes X. hadteste védte, a centrumban Guyon Richárd, a jobbszárnyon pedig Dessewffy Arisztid erői álltak. A honvédek helyzetét rontotta, hogy közvetlenül a hátuk mögött ott volt az ellenséges Temesvár, melynek körülzárására Bem egy egész hadosztályt – a Vécsey-féle V. hadtestet – fel kellett használjon.

A harcok már a reggeli órákban megkezdődtek, amikor a még felvonuló magyar utóvéd és a Wallmoden-hadosztály között kialakult csetepaté során az osztrák vértesek a Nyárád-patak túloldalára szorították vissza a honvédokat. Bem kedvezőnek ítélte meg helyzetét, ezért egy ellentámadással hamarosan visszaverte az ellenséget, ezzel pedig megkezdődött a csata. A nap folyamán aztán – újabb erők bevetésével – hol Haynau, hol Bem kerekedett felül, eközben pedig a Nyárád partján felállított tüzérség révén sikerült stabil állásokat kiépíteni. A 9-én reggel lemondatott Dembinszki szerencsétlen döntései azonban még ekkor is képesek voltak kárt okozni: mivel a lengyel tábornok korábban Lugos városába küldte tovább a magyar erők lőportartalékait, a honvédek ágyúi délután 5 óra után egyszeriben elhallgattak.

A tűzpárbaj véget ért, Bem seregei pedig gyakorlatilag hátrányba kerültek a császáriakkal szemben. A magyar fővezér a lőszerhiány okozta zűrzavaron egy elkeseredett lovasrohammal próbált meg felülkerekedni, amire Kmety még hajlandó volt, de a Perczel-féle IX. hadtestben már nem vállalta azt senki. Bem szélvészként száguldozott a hadsereg különböző szárnyai között, de szerencsétlenségére egy rossz mozdulat után lova elesett, és maga alá temette őt, így – sérülései miatt – a következőkben már nem lehetett rá számítani.

A magyar seregek vezér nélkül maradtak, miközben a császári tüzérség ágyúi, és a Liechtenstein-féle lovas tartalékok fokozatosan visszaszorították őket. Bár Dessewffy még megpróbálkozott egy ellentámadással, a bekerítés veszélyét ő sem akarta vállalni, és inkább csatlakozott a fősereghez. Perczel Mór aztán az utóvédnél még egy kísérletet tett a támadók feltartóztatására, de ezzel csak annyit ért el, hogy a császáriak ágyútüzét a visszavonulókra vonta.

A magyar főerőket sokkolta a tüzes bombaeső, és pánikszerű menekülésre késztette őket, így, mire a vezérek elérték Lugost, katonáik java része már szétszéledt a környéken. A következő napokban ugyancsak sokan dezertáltak, a hadtestek létszáma így a fegyverletétel idejére harmadára-negyedére olvadt. Haynau serege, a temesvári győzelmet követően, majdnem 7000 foglyot ejtett, annyit, mint korábban az egész téli hadjárat alatt együttvéve. Összegezve az eseményeket, a délvidéki magyar vezérkar 1849. augusztus 9-én gyakorlatilag csődöt mondott, ami elsősorban Dembinszki és Bem alvezéreinek hibáira vezethető vissza. A kedvező pozíció – és a létszámbeli fölény – dacára az összpontosítás terve és a temesvári ütközet csúfos vereségbe torkollott, ami a szabadságharc sorsát is megpecsételte.

Bár a császári fővezér arra számított, hogy a magyarok még megkísérelnek helytállni egy újabb csatában, erre a végső ütközetre már sohasem került sor. Temesvár után két nappal Kossuth kormányzó elnök lemondott, Kmety, Bem és még számos tábornok pedig szintén a határ felé vette az irányt. Az Arad környékén állomásozó Görgeire maradt a szomorú feladat, hogy a reménytelen szabadságharc fegyvereit később – augusztus 13-án – letegye az oroszok előtt.

(Szerző: Tarján M. Tamás)

/Forrás: Rubicon/

Forrás: Őseink és unokáik | 1849. augusztus 9. – Bem vereséget szenved Temesvárnál.

Beküldő: Kőhegyi Anikó
 
  Többféle hírt szeretnénk
  itt megjelentetni:
  • Az Egyesület életének híreit.
  • A családkutatók munkáját érintő, fontosnak ítélt híreket.
  • A kutatótársaktól kapott híreket.

© MACSE   Magyar Családtörténet-kutató Egyesület  H-1114 Budapest, Szabolcska Mihály utca 7.    @ 
Oldaltérkép  -  Adatvédelmi szabályzat  -  Szerzői jogok   -  Impresszum   -  Webmester