Kezdőlap Újdonságok Kereső Egyesület Levelezés Aktualitások Kutatás Adattárak Történetek Médiatár Partnereink RSS
 Jelentkezés rendezvényekre 
  
 Sablonok 
 Eseménynaptár 
 Híreink 
 Felhívások 
 Előadásokról 
 beszámoló 
 Rendezvények 
 Találkozók,
 összejövetelek képei 
 Kirándulások 
 Kiadványok 
 Matrikula 

Az híreinket lásd a

MACSE hivatalos facebook oldalán

MACSE - facebook

KORÁBBI HÍREINKET AZ ALÁBBIAKBAN LEHET MEGTEKINTENI:

2018.07.18. MNL OL - Doberdó, Isonzó és az olasz front száz éves csatái 2018-07-18 18:40:04

MNL Országos Levéltára
Völgyesi Zoltán: Doberdó, Isonzó és az olasz front száz éves csatái

„Doberdó!... Fogalommá vált név s mégis azt hiszem, legtöbben távolról sem sejtik, miért és milyen körülmények között vált azzá” – írta József főherceg, hadtestparancsnok visszaemlékezései előszavában. Doberdó, akárcsak Isonzó, a magyarság számára különös jelentéssel bír: a száz éve zajlott véres csaták emlékét idézi, s egyben a magyar katonák hősies helytállását.

Az olaszok „átállása”

Bár Olaszország az első világháború előtt Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia katonai szövetségesének számított a Hármas Szövetség megkötése (1882) óta, ám a századelőn megerősödő expanzív, irredenta törekvései miatt ellentétbe került a Monarchiával. A fiatal olasz királyság igényt formált az osztrák császárság olaszok lakta területeire, elsősorban Dél-Tirolra, valamint a Monarchia legnagyobb kikötőjére, Triesztre és a környező partvidékre, Görz és Gradisca vidékére, továbbá az Isztriai-félszigetre és Dalmácia egy részére. Ezzel együtt meg akarta erősíteni adriai pozícióit és balkáni befolyásra is törekedett. A háború kitörése után az olaszok semlegességi nyilatkozatot tettek, majd a „nemzeti önérdek”, a nyíltan hirdetett sacra egoismo megvalósítása érdekében 1914 őszén, miután megszállták az anarchiába süllyedt Albánia déli részét, hivatalosan bejelentették igényüket Dél-Tirolra, s elkezdték az alkudozást a központi hatalmakkal, hogy területet nyerhessenek a katonai semlegesség fejében. Közben pedig a háttérben az antanttal egyezkedtek.

A már két fronton is harcoló, az orosz fronton súlyos veszteséget elszenvedő Monarchia 1915 tavaszán – a németekkel egyeztetve – már hajlott arra, hogy az újabb front elkerülése érdekében Dél-Tirolt átengedi az olaszoknak, de az utóbbiak emelték a tétet, s Dél-Tirol mellett már Triesztet és a dalmát-szigeteket is követelték. Végül megegyeztek a jóval többet ígérő antant hatalmakkal, akik az 1915. április 26-án aláírt titkos londoni egyezményben minden lényeges olasz területi igény teljesítését rögzítették, sőt még a felosztani tervezett Török Birodalomból is ígértek területet nekik. Cserébe az olaszok azt vállalták, hogy egy hónapon belül a Monarchiát megtámadják. Csak ezt követően, május 3-én mondták fel a Hármas Szövetséget, majd május 23-án hadat üzentek a Monarchiának. A hír váratlanul érte az osztrák és a magyar közvéleményt, és nem kis felháborodást váltott ki az „áruló taljánok” magatartása. A politikusokat kevésbé lepte meg az olaszok átállása.

Az olasz-front és az Isonzó-vonal

A 35 hadosztállyal felvonuló olasz seregek a hadüzenet idején többszörös túlerőben voltak, mivel Tiroltól az Adriai-tengerig a Monarchia csak 6 hadosztállyal rendelkezett a térségben, s ezek egy része is kiképzetlen katona volt, akiket sebtében vezényeltek a határvidékre az „olasz veszély” miatt. Conrad von Hötzendorf, a Monarchia vezérkari főnöke, a túlerőben lévő, s várhatóan offenzíven fellépő olaszokat mélyen beengedte volna a birodalomban a mai Szlovénia területén (Krajna tartományig), s innen, valamint Tirolból kiindulva tervezett ellentámadást a későbbiekben a szerb frontról és Galíciából átvezényelt csapatokkal. Ezt a tervet a felső katonai vezetés nem fogadta el, s Hötzendorfnak is be kellett látnia, hogy jó ideig nem fog elég katonai erő rendelkezésre állni egy átfogó támadáshoz, ezért az olaszokkal szemben védekezésre kell berendezkedni. A délnyugati front vagy másképpen olasz front parancsnokának a Habsburg-ház egyik legtehetségesebb tábornokát, a vezérezredessé előléptetett Jenő főherceget nevezték ki, aki 1915 júniusáig a balkáni csapatok főparancsnoki tisztét is betöltötte. A főherceg a határszakaszt és a rendelkezésre álló haderőt is három részre osztotta: tiroli, karintiai és Isonzó-menti csapatokra, méghozzá oly módon, hogy mivel az északi magas hegyek nehezen átjárhatók voltak, a védelem súlypontját a délen nyitott Isonzó-völgyre helyezte, s a katonai erők felét ide irányította. A karintiai csapatokat a magyar Rohr Ferenc lovassági tábornok vezette, míg az Isonzó-front parancsnokává a horvát Svetozar Borojević von Bojna gyalogsági tábornokot nevezték ki, aki az 5. osztrák-magyar hadsereget irányította a térségben.

Az olaszok szerencsére legendásan felkészületlenek voltak a háborúra, mivel a politikai és a katonai vezetésük a hadüzenet előtt alig egyeztetett, s Luigi Cadorna vezérkari főnök parancsnoksága alatt vezetési és szervezési hibák sorát követték el. A haditerv szerint az Isonzó felé támadó olasz hadseregnek a folyó átlépése után kettős irányba, egyrészt Laibach (Ljubljana) és a Dráva-vonal, másrészt Trieszt és az Isztria felé kellett volna tovább nyomulnia. Ám a hadüzenet után két hétig tétováztak, kihasználatlanul hagyták többszörös erőfölényüket, s időt adtak a másik félnek, hogy csökkentse létszámbeli hátrányát csapatok átcsoportosításával, s hozzá kezdhessen védelmi rendszere kiépítéséhez. Az osztrák-magyar haderő, melynek felét magyar katonák alkották az Isonzó-fronton, a folyó északi és középső szakaszán a keleti oldalon húzódó magaslatokat foglalta el, kivéve a tolmeini és a görzi hídfőt, ahol előretolták állásaikat a folyó nyugati oldalára. Mivel a folyó déli, 15 km hosszú ívét mindkét oldalról sík vidék határolta, ezért itt keletebbre, a Doberdó-fennsíkon építették ki az első védelmi vonalakat az itt harcoló, túlnyomórészt magyar ezredek. A katonadalokból jól ismert Isonzó és Doberdó neve nemcsak a magyar hadtörténet lapjaira került fel, hanem bevésődött a népi emlékezetbe is. Leginkább persze azokhoz a városokhoz és körzetükhöz fűződnek eleven emlékek – például Budapesthez, Temesvárhoz, Szegedhez, Debrecenhez, Nagyváradhoz, Székesfehérvárhoz – ahonnan bevonultak a frontszakaszt védelmező katonák.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE >>

Forrás: A hét dokumentuma (2015.07.28.) | Doberdó, Isonzó és az olasz front száz éves csatái

Beküldő: Kőhegyi Anikó
 
  Többféle hírt szeretnénk
  itt megjelentetni:
  • Az Egyesület életének híreit.
  • A családkutatók munkáját érintő, fontosnak ítélt híreket.
  • A kutatótársaktól kapott híreket.

© MACSE - Magyar Családtörténet-kutató Egyesület  Postacím : 1025 Budapest Cseppkő utca 33     koordinator@macse.hu 
Gyorskereső  -  Oldaltérkép  -  Adatvédelmi szabályzat  -  Szerzői jogok   -  Impresszum