Kezdőlap Újdonságok Kereső Egyesület Levelezés Aktualitások Kutatás Adattárak Történetek Médiatár Partnereink RSS
 Jelentkezés rendezvényekre 
  
 Sablonok 
 Eseménynaptár 
 Híreink 
 Felhívások 
 Előadásokról 
 beszámoló 
 Rendezvények 
 Találkozók,
 összejövetelek képei 
 Kirándulások 
 Kiadványok 
 Matrikula 

Az híreinket lásd a

MACSE hivatalos facebook oldalán

MACSE - facebook

KORÁBBI HÍREINKET AZ ALÁBBIAKBAN LEHET MEGTEKINTENI:

2017.12.19. Középkori könyvek börzéje az Országos Levéltárban2017-12-12 23:09:53

MEGHÍVÓ
Könyvek a középkorról - 2017 termése | IV. Középkoros kötetszemlére
Időpont: 2017. december 19. 16.00 óra

Negyedik alkalommal rendezik meg a medievista könyvbörzét Budapesten, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületében 2017. december 19-én 16.00 órától.

A rendezvény 2014-ben azzal a céllal jött létre, hogy a magyar középkorral foglalkozó kutatók számára legalább egy olyan alkalom legyen évente, amikor megismerkedhetnek egymás kutatásaival, és személyesen is találkozhatnak. 2015-ben tizenöt kötetet mutattak be, és egy kerekasztal-beszélgetésen is részt vehettek az érdeklődők. A tavalyi rendezvényen már huszonhét könyv került bemutatásra, amelyek között több határon túli kötet is helyet kapott. Idén már harminchét kiadványt ismerhetnek meg az érdeklődők.

Házigazda:
Rácz György Országos levéltári főigazgató-helyettes

Szervező:
C. Tóth Norbert Medievisztika Kutatócsoport, tudományos főmunkatárs

Köszöntőt mond:
Szovák Kornél Pázmány Péter Catholic University egyetemi docens, az MTA doktora

Helyszín: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
Budapest I. kerület, Bécsi kapu tér 2-4. Konferenciaterem

Időpont: 2017. december 19. 16.00 óra

Forrás: Könyvek a középkorról | 2017

Beküldő: Kőhegyi Anikó
 
  Többféle hírt szeretnénk
  itt megjelentetni:
  • Az Egyesület életének híreit.
  • A családkutatók munkáját érintő, fontosnak ítélt híreket.
  • A kutatótársaktól kapott híreket.

© MACSE - Magyar Családtörténet-kutató Egyesület  Postacím : 1025 Budapest Cseppkő utca 33     koordinator@macse.hu 
Gyorskereső  -  Oldaltérkép  -  Adatvédelmi szabályzat  -  Szerzői jogok   -  Impresszum