A szarvasi evangélikus Ótemplom lelkészévé 1846-ban a drienovai Placskó Istvánt választották meg.
 Placskóban derék papot nyert az egyház, aki egyházkormányzói képességével hamar kitűnt, olyannyira, hogy 1848-ban esperessé is megválasztották. Mint esperesnek egyik legfőbb ambíciója a gimnázium felvirágoztatása volt. Fáradhatatlanul buzdította a híveket, hogy az ötvenes évek elején válságos helyzetbe jutott gimnáziumot támogassák adományaikkal . Ő volt a legbuzgóbb szószólója a Bach-rendszer által üldözött tanárok érdekeinek . Tevékeny munkásságát az 1855-évi kolera járvány kitörése szakította meg, amikor a temetések már minden idejét lefoglalták. Emberfeletti munkát végzett. A harangok szüntelenül zúgtak, a lakosságot rémület fogta el. Placskó nem vesztette el bátorságát. Vígasztalt és tartotta a lelket a kétségbeesésben. „Nagyon jól emlékszem - írja egy szemtanú, – vasárnap volt; részt vettem az óriási temetésen, mely e napon ment végbe. Annyi volt a halott, hogy a lelkészek nem győzték egyenként temetni, hanem közzé volt téve, hogy a harangszóra mindenki vigye ki halottját a temetőbe, és ott egyszerre, egyazon szertartással búcsúzott tőlük a lelkész. Ezen a napon 56 koporsót engedtek le a hideg sírba… Ezrek hangos zokogása tette hangossá a halottak csendes otthonát…
Jól emlékszem Placskó gyászbeszédének befejező részére: Ne sírjatok, ne zokogjatok, hiszen nekik nem fáj már semmi! Ne sírjatok, hanem forduljatok Istenhez és kérjétek, és kérjétek, hogy fordítsa el rólunk ezt az irtózatos betegséget…. Imádkozzunk, mert nem tudhatjuk, hogy holnap lesz-e még rá alkalmunk, hiszen mi is halandók vagyunk…”
Pár nap múlva Placskó maga is megbetegedett, s meghalt kolerában.
(Szarvasi Lapok 1906. nov. 25. Zsilinszky Mihály cikke)
Beküldte: Janurik Zsuzsa, 2014.03.25.
|
Kiegészítő információk Placskó Istvánról.
(Lévay Béla)
 Placskó István (1806, Bakabánya - 1855, Szarvas) mielőtt Szarvasra kerül, Csábrágsomoson szolgál. Tagja annak a küldöttségnek, amely a város csatlakozását a forradalomhoz kimondó okiratot viszi Pestre.  1848. március 26-án – böjt harmadik vasárnapján – a templomi istentiszteleten nagy hatású beszédet mond a polgári szabadságjogok gyakorlásáról. A beszéd országos visszhangot vált ki. A helybeli nyomdában meg is jelenik tót és magyar nyelven. (Megjelent hasonmás kiadásban a Szarvasi Krónika Kiskönyvtára 4. köteteként. Szarvas, 1998)
A megyei 3. nemzetőr zászlóaljjal együtt részt vesz a becskereki táborozáson, mint nemzetőr és tábori lelkész. A Békési Egyházmegye esperesévé választja. 1854-ben fia születik, aki apja hívatását választja később. Síremlékét – amely a legszebb az Ótemetőben – hívei adakozásából állítják fel.
Egykori lakhelye már nincs meg, a főiskola szolgálati lakásai állnak a helyén.
http://szarvasikronika.szarvasnet.hu/index.php?var_m=konyvtar/04placsko.htm
http://phoenix.szarvas.hu/varos/hosok_fala.html
|
|
