Kezdőlap Újdonságok Kereső Egyesület Levelezés Aktualitások Kutatás Adattárak Történetek Médiatár Partnereink RSS
 Jelentkezés rendezvényekre 
  
 Sablonok 
 Eseménynaptár 
 Híreink 
 Felhívások 
 Előadásokról 
 beszámoló 
 Rendezvények 
 Találkozók,
 összejövetelek képei 
 Kirándulások 
 Kiadványok 
 Matrikula 
Nyitott levéltárak - Nyíregyháza - Beszámoló2012-09-28
XIX. SZABOLCS-SZATMÁR –BEREGI LEVÉLTÁRI NYÍLT NAPOK
Személyes történelem és forrásai

Ideje: 2012. SZEPTEMBER 27-28.
Helye: NYÍREGYHÁZA, Megyeháza Bessenyei nagyterme

Az ez évi Nyíregyházi Levéltári Nyílt Napok című rendezvény a Megyeháza Bessenyei nagytermében indult. A nemrég felújított terem ünnepélyes, fennkölt hangulatot kölcsönzött „A személyes történelem forrásai" elnevezésű konferenciának.

A konferencia köszöntőkkel nyitott, majd a már hagyományossá vált Pro Archivo – emléklapok átadása következett. Ezt követte a Helytörténeti Pályázat Eredményhirdetése.

A konferenciát levezető elnök Reszler Gábor, a nyíregyházi főiskola tanára volt.

Az első előadó, Kövér György (ELTE Budapest), a történetíró személyes forrásainak jelentőségét írta körül. Megtudhattuk, hogy kevés történetíróknak tulajdonítható naplóval rendelkezünk. A naplók, akárcsak a személyes levelezés, valamint a visszaemlékezések a történészműhely titkaiba engednek bepillantást. Az tudott, hogy a történetírók személyes elvei fontos hatással vannak a történelmi események megközelítésében.

A második előadó, Novák Veronika, a Pozsonyi Állami Levéltár munkatársa, egy nemrég a Vágsellyei Levéltár birtokába került irattári anyagot mutatott be. Az anyag neve: „A Péter Bosnak tanító család”. Az előadó nyomon követi a dinasztiát bevezető Péter János kántortanító életét, családját, tevékenységét. A családfa alapján megismerhetjük azokat a családtagokat, akik a tanítást vállalták hivatásuknak: Péter József, Péter Izabella, majd ennek férje Bosnyák Károly. Bemutatásra kerül a tanítók tudományos munkássága, társadalmi szerepe. Az előadó képeket mutat be, amelyek alapján megismerhetjük a bemutatott személyt, annak anyakönyvi bejegyzéseit, kiadott munkáit, családtagjai sírját. Az anyag az eseményeket 2003-ig követi, kutatható, remélhetőleg a családtagok nem élnek a fond bármikori visszavonásának jogával.

Zsoldos Ildikó, nyíregyházi egyetemi adjunktus, a szatmári Vécsei arisztokrata család két nőtagjának naplóit mutatta be. A bemutatott anyag a Kolozsvári Állami Levéltárban található. A naplók nyomon követik két Vécsei lány, Vécsei Mária és Vécsei Magda életének egyes mozzanatait, amelyeket az előadó néhány, a lányok életére nagy hatással járó családi eseménnyel egészít ki.

Takács Péter történész, Wesselényi szétzilált naplóiról tartott előadásával lepett meg bennünket. A nagy Wesselényi Miklós naplójának kiadása már csak néhány hónap vagy egy év kérdése! A tanár úr lelkes csapatával megfeszített munkát folytat, hogy a Kazinczy serege által 1849-ben Zsibón, a Wesselényi kastélyban szétzilált 33 naplóban rendet foganatosítson és előkészítse az első teljes kiadásra. A napló 1821-ben indul és 1843-as évvel zárul. Megtudjuk, hogy a nagy Wesselényi életének melyek voltak, a naplók szerint, a prioritásai és talán ezekből kiindulva azt is, hogy miért nem került soha kiadásra e rendkívüli személyiség és egyéniség naplója.

Merném ajánlani, hogy a MACSE hívja meg Tanár urat e rendkívüli irattári anyagnak egy előzetes bemutatására!

Katona Csaba, a MTA .TTI tagja , két már több kiadást megért naplót mutat be. Slahta Etelka és Kölcsey Antónia naplóinak egyik közös eleme mindkét lány Wesselényi Miklós iránti erős vonzódása. Míg Slahta Etelka, „a kacér”, ahogy az előadó jellemezte nyíltan juttatja kifejezésre szenvedélyes vonzódását a nagy asszonybolondító iránt, addig Kölcsey Antónia a „szende” burkoltan, visszafogottan teszi meg ugyanazt. A továbbiakban az „erotikusnak” nevezett Slahta Etelka valamint a „bidermejernek” nevezett Kölcsey Antónia naplók eddigi kiadásai kerülnek bemutatásra.

Bene János, a nyíregyházi Józsa András Múzeum igazgatója, Jékei Ferenc első világháborús naplóját ismerteti. A két, vékony, ceruzával írott füzet egy egyszerű közkatona alkotása. Az előadót a napló egyszerű nyelvezete ragadta meg, keresetlen stílusa, valamint a német hadi, katonai kifejezések gyakorisága, amelyek rendkívüli hangulatot kölcsönöznek az írásnak. A napló kiadatlan még, kiadását már tervbe vette az intézmény.

A további előadásokat sajnos nem hallgathattam meg ,mivel késő estébe nyúlt a tanácskozás, a Romániába való visszatérésem pedig közlekedésileg kötött volt. Az előadás egyik szünetében átadtam a Levéltár igazgatónőjének, Kujbusné Mecsei Évának a MACSE valamint Hunyady László MACSE elnök üdvözletét, amelyet nagy örömmel fogadott.

Bővebben: http://www.szabarchiv.hu/drupal/node/34998

Beküldő: Benedek Mária (Szatmárnémeti)
 

   Előadásaink meghívott előadók vagy kutatóink részvételével.
Beszámolók általunk hallgatott előadásokról.

© MACSE - Magyar Családtörténet-kutató Egyesület  Postacím : 1025 Budapest Cseppkő utca 33     koordinator@macse.hu 
Gyorskereső  -  Oldaltérkép  -  Adatvédelmi szabályzat  -  Szerzői jogok   -  Impresszum