Alapja a rozs, amelyből a „Molnár-sziget” hajómalmai lisztet őröltek és a pékek – a főváros határain túl is ismert – ruganyos fehér és fekete rozskenyeret sütöttek.
1847-ben 28 dunai malom működött, 1870-ben pedig számuk már 50-re emelkedett. Hajtóeszközük a víz volt, uszályokra voltak szerelve. A tél beállta előtt jégmentes helyre húzták ki őket és tavasszal, olvadás után újra visszahelyezték a vízre.
1860 és 1870 közé esik a molnárok fénykora. Ceglédről, Lajosmizséről és sok más helyről is hoztak Soroksárra őrölnivalót.
A molnárok bensőséges viszonyban álltak termékükkel, szemük előtt változott a gabonamag fehér puha lisztté, amelynek minőségét hüvelyk- és mutatóujjuk között vizsgálták. Csalhatatlan érzékkel bírtak. A munka nehéz volt, minden zsák gabonát és lisztet több alkalommal is izomerővel kellett megmozgatniuk. A hajómalmok mint családi üzemek tulajdonosaikat jól eltartották.
Több molnár családban pékséggel is foglalkoztak. A forgalmazást maguk a pékek tartották kézben.
1880 és 1890 között mintegy 150 családi péküzem tevékenykedett. A szállítási napokon 400 mázsa kenyeret juttattak a fővárosba. Hétfőn, csütörtökön és szombaton sütöttek, naponta akár ötször is, a fűtőanyag megtakarítása végett. Szállítási nap kedd, péntek és vasárnap volt.
A kenyeret kora reggel, kimondottan a kenyérszállításra készített, oldalt kosárfonattal ellátott kocsira helyezték. Egy lovaskocsira való rakomány 8-10 mázsát nyomott. A kenyeret fogadókban, vendéglőkben, illetve a Haller piacon, fűzfával körbe fonott standokon közvetlenül a vásárlóknak adták el. Minden pék saját standdal rendelkezett.
Pesten 1838-ban, az árvízkatasztrófa következményeképpen az élelmiszer-ellátás összeomlott. A soroksári pékek fáradhatatlanul szállították halászhajón a kenyeret az elárasztott városba.
Áldozatkészségükért királyi kitüntetésben részesültek Marschall és Schuster pékmesterek.
Forrás: Michael Schäffer, Michael Weidinger: Szülőföldünk Soroksár. 230 esztendő 1717-1946. Budapest, 1995
Beküldte: Angéla Kunstvall, 2012. 04. 24.
|
